Borkereskedőktől tudom, hogy néha ráböknek egy-egy hordóra, és még palackozás előtt megveszik a bort. Egyfelelől nekik lesz így egy exkluzív tételük az adott borászattól, másfelől a borász is forgótőkéhez jut, ami főleg a kis pincéknek sokszor a túlélést jelenti. Mindenki nyer, rendben van ez így, távolról szemlélve a dolgokat legalábbis nekem úgy tűnik. A Dropshop ennél tovább ment tavaly, megvalósították a tökéletes tom sawyer-i trükköt. Szerveztek ugyanis egy hangulatos szüretet a Gizella pincéhez: 47 ember lelkesen szedte a szőlőt, ráadásul ezért még fizettek is, majd pedig egy év múlva a munkájuk gyümölcsét meg is vehetik. Karikírozok, nyilván, pláne, hogy a 47 lelkes ember között ott szedtem a szőlőt én is, nem kevésbé lelkesen erről be is számoltam. A munka gyümölcse természetesen Szilágyi Lászlóé, a borbár pedig az exkluzivitás érdekében adta a tokajis palackot, az üvegdugót, a címkét, no meg a marketinget. A héten megvolt a premier is, természetesen nem tudtam rá elmenni - lassan már csodálkozni fogok ha egy boros rendezvényen belefutok önmagamba. De a borász jóvoltából pár hónapja a hűtőmben pihent egy palack 2011-es Gizella 47 Csepp Hárslevelű, amit most gyorsan ki is dugóztam - legalább lélekben hadd ünnepeljek. A Szent Tamás dűlőben termett az alapanyag, érett volt, szépen ki is erjedt, lett is benne 14 feletti alkohol. De igazából ez az utolsó, ami eszembe jut erről a borról. Sokkal fontosabb a lehengerlő illat: sóban eltett citrom jut elsőként az eszembe róla. Aztán valami trópusi növény illata üti meg az orrom, virág-e, vagy gyümölcs: nem tudom. Lendületes savak kísérik a kortyot, talán elsőre kissé még túl lendületesek is - nyugodtan el merek rakni egy palackot pár évre. Bár érdekes, hogy a sav valahol 5-6 gramm között van, a borász szerint a dűlő talaja erősíti a savérzetet; ehhez nyilvánvalóan nem értek. A lényeg, hogy most is zamatos, citrusos a bor, kis kesernyével a végén - így nyugodtan ki mernék bontani még egyet akár holnap is. Lehet persze, hogy akkor már 47 cseppenként innám.