A piquepoul Languedoc egyik őshonos fajtája, neve jellemzően magas savtartalmából eredő csipkelődésére utal. Ugyanabban a három színben fordul elő mint a pinot: tehát van noir, blanc és gris. Nem szégyen, ha nem hallottunk róla, mostanában kezd csak visszakúszni a boros köztudatba. Amúgy sem indult soha világhódító körútra, alacsony hozama és betegségekre való érzékenysége miatt őshazájában is meglehetősen háttérbe szorult. A Picpoul de Pinet részhalmaz: nem meglepő módon Pinet környékéről származik, és a leginkább elterjedt blanc-ból szüretelt eredetvédett fehérbor. Mai főszereplőnk alighanem az egyik legismertebb ilyen, hiszen a fajta wikipédia szócikkében is az ő palackjának képe virít. JeanJean Ormarine Picpoul de  Pinet 2009. Élénk, friss, vonzó illattal mutatkozik be: virágok, grépfrút, citrom és meszesség repkednek a pohárból. Szépen nyílik, van honnan, ugyanis jól lehűtöttem a hátcímkén olvasható instrukció szerint szigorú hat fokra. Kóstolva is élénk, ám másképp mint az magyar szájnak megszokott lehet. Pajkosan játékos, szép savakkal bír, kevés szénsavval megtámogatva, mégis szétterül a nyelven, a száj alsó fertályán marad, mint a lustább, nehezebb borok szokása az. Ám ő nem olyan: remek egyensúlyban van, kiválóak az arányai. Persze nem egy nagy, komoly vagy szálazgatni való borról van szó, egyszerűen csak jóízű, gyümölcsös, finom kesernyével keretezett és friss. Languedoc irsaija. Olivier. Itatja magát és hagyni kell. Mert bizony hiba másnapra eltenni belőle, higgyék el, tapasztalatból mondom. A mosolygós, élvezetes öt pont huszonnégy óra múlva szinte lefolyóért kiált. Ejnye.