Sorra nyílnak a boros helyek, divatja van ma a borbároknak, és ez a divat nincs ellenemre. Egyikről tudtam, hogy megnyílt, kaptam a megnyitó előtt levelet tőlük, a másikba teljesen véletlenül botlottam bele. Utóbbi az Egykettő Borbisztró és Fröccsliget, a Károlyi Mihály utca 12. alatt. A bisztró még nem nyílt meg, október közepén az is meg fog történni, így a ház belső udvarán levő ligetben fröccsöztem, stílszerűen. Persze a liget igazából egy fedett terasz az Ybl Palota közepén, hangulatát talán a több, mint egy romkocsma, de még nem egy lounge bár képpel tudnám leírni, ha értik mire gondolok. Ha nem, járjanak utána. Ehettem volna is, az étlap szimpatikus volt, de nem voltam éhes, inkább a borlapot tanulmányoztam hosszasan. Miközben egy Vári sillert ittam, megállapítottam: jó ízléssel válogatták össze a borokat. Kifejezetten fröccsnek valókat is mérnek decire, de tartalmasabb borokból is lehet poharazni. Tartalmas a honlap is, és persze aktív a hely a Facebook-on is. Elhatároztam: visszajövök majd még ide. Mint ahogy a Double You névre keresztelt Madách téri borbárba is tervezek még újabb látogatásokat, az első benyomás (nem szándékos szóvicc!) ugyanis pozitív. Egyrészt lehet külföldi borokat is inni; talán már rájöttek, hogy ezt mi kifejezetten értékeljük, szeretünk külföldit is inni. Egyelőre még a külföldi kínálat szűkös, de a bővítési tervek szimpatikusak. Amiben már most is erős a hely, az a hazai választék. A koncepció viszonylag egyszerű: amit a helyi személyzet különlegesnek tart és szeret, az van. Ez azért jó, nekem legalábbis, mert minden egyes borhoz kapok egy sztorit; ugyanis előszeretettel osztják meg azt is a közönséggel, hogy miért tartják az adott bort a kínálatban. Minden bor mögött van valakinek a rajongása, és én szeretem a rajongókat. Személyesebbé teszik a borbári iszogatást. Jó volt látni, ahogy csillog a bort ajánló szeme, amikor egy Wassmann portugiesert ajánl. Vagy épp Pók Tamás kékfrankosát. Nem is nagyon tudtam mellényúlni ezen a helyen sem. Újabb szeretni való borbár, jegyeztem fel. Újabb Facebook like.