Gut Oggau. Biodinamikus családi birtok a Fertő-tó partjáról, karakteres, egyedi borcsaláddal. Ha megnézzük a címkéket, akkor kiderül, hogy ezt szó szerint kell érteni, hiszen minden egyes bor a család valamelyik tagjáról van elnevezve, és ennek megfelelően az illető képe díszeleg a palackon. Azok a típusú borok, amelyek négy és fél óra és nyolcvanhét kóstolásnyi Mondovino után is felébresztik az embert. Ebben nyilván benne van a meglepő külcsín és a szenvedély is, amivel a pult mögül magyaráztak, ám a borok sem mondhatók a legrosszabb indulattal sem unalmasnak. Ez már régen volt, aztán most nyáron az egyik unokáról elnevezett belépő vörösüket vettem le a Kismarton/Eisenstadt főterén található kiváló borbolt polcáról. Atanasius Rot 2008. Zweigelt és kékfrankos házasítása, a maga 13 eurójával hol van a csúcs kékfrankosuk 70 euró feletti árától? Közepesnél intenzívebb, tiszta és összetett illattal indít. Édesre érett, már-már konyakmeggy, kék szilva, fűszerek, dekadens virágok és feketeerdei sonka. Aztán van, hogy eltűnnek az édes képzetek és simán natúr meggylé dominál egy kis füstösséggel. Változik erre-arra. Kóstolva inkább szigorú arcát mutatja. Kőkemény struktúra kevés tanninnal és húzós savak nélkül. Nem is értem, hogy ha így, akkor hogy. De mégis. Nem egy díszes darab, ám a szerkezet szépségét, puritánságát is lehet élvezni, bár jó néhányan alighanem leperverzeznének miatta. Közepes testű, sűrű szövésű, inkább hosszú, szépen halkuló lecsengéssel megáldott bor. Hízelgés nélkül eléri a hat pontot. Vajon mennyi lenne akkor a drága Bertholdi nagypapa?

A képet a pince honlapjáról vettem.