iszunk

Szigorúan exportra

Címkék: Tokaj, export

Tokaji borász barátaim meséltek erről a büntető édes tokaji habzóborról. Itthon nem láttuk, Szlovákiában viszont rengeteg bolt polcán ott figyel emlékeztetve a szomszédokat arra, hogy eszükbe ne jusson a világhírű borvidék hírnevét holmi igénytelen pancsolmányokkal tönkretenni. Egyébként a meglehetősen bizarr nevű, patinás hegyaljai tradíciókkal büszkélkedő kiskőrösi székhelyű Boranal Borászati és Ker. Kft. palackozta. Egészségünkre!

Komment 5 | Reblog! 0 |

Volt nekem egy sokak által félreértett posztom kedvenc garázsborászom, Szentesi József 2007-es Velence Cuvée-je kapcsán a túlspilázott kézműves-ipari bor szembeállításról, úgyhogy most inkább nem lépnék ugyanabba a folyóba. Tömören annyi lényeg: attól, hogy egy bor kézműves, még nem biztos, hogy jó. És finom. Van azonban, ami az. Rettenetesen izgalmas ahogy Szentesi József újra felfedezi számunkra és borásztársai számára az őshonos magyar fajtákat, ám hedonista énem számára ennél is egy fokkal nagyobb durranás, amikor megkóstolhatom főként bordói fajtákból profin összerakott Velence Cuvée-jét. A 2009-es cabernet franc és sauvignon egyenlő arányú, kicsit kevesebb merlot és egészen kevés petit verdot házasítása. Mély, sokrétű és kedves illattal mutatkozik be. Földesség, erdei gyümölcsök, érett néha aszaltba hajló szilva érkezik a pohárból, keleti fűszerekkel és kakaóporos mandulával kísérve. Ez bizony tökéletes kezdés és a folytatás sem hoz csalódást. A korty sűrű, húsosan gyümölcsös és feszesen arányos. Az illatban ígért gyümölcsöket megkapjuk: ízgazdag, nagyon finom borral van dolgunk. A szerkezetben sincs hiba: sav, tannin és alkohol szinte szétszálazhatatlan egységet alkot. Úgy tud egyensúlyos és elegáns lenni, hogy közben izgalmas és egyedi marad. Tele van élettel, vibrálással, felfedezni valósággal. Nálam ő 2012 legjobb magyar vörösbora, nemzetközi szinten is klasszis: 8 pont. Tudtam én, mit kell tartogatni az év végére. Boldog Új Évet!

Komment 4 | Reblog! 0 |

Elmondom mi van. Mert borzasztó jól esik, hogy úton-útfélen azt kérdezik tőlem számomra kedves emberek: Gábor, miért nem írsz? Ilyenkor zavartan motyogok; munka, egészség, idő, ilyesmi. Az igazság az, persze, hogy munka, egészség, idő, ilyesmi. Valahogy úgy működök manapság, hogy ha iszom egy jó bort, fejben rögvest megírom a cikket. Csak amikor le kéne ülni a gép elé, na az nem megy. Esetleg az is van, hogy kedv és idő is lenne, de akkor meg bevillan: minek? Minek írjak egy 2010-es Montirius Garrigues-ról, amikor az élményt, amit a bor okoz talán pár facebookra kitett fotóval is el tudom mesélni - nem hiszem, hogy kellene a második kezem, ha össze akarnám számolni hányan ittak, vagy fognak inni olvasóink közül ebből a borból. Persze nem csak ezt akarom elmesélni. Mert most van idő, kedv, és talán egészség is, hogy elmeséljem a tegnapi estémet. Hazajöttem a színházból (Csongor és Tünde, Nemzeti, ajánlom), és szeltem pár szelet kenyeret. Magam sütöttem (köszönet érte  a Szakácsok könyvének, ezt csináltam), magam örömére szeltem, és megkentem szintén házi kacsa rilette-tel. Bontottam mellé egy számomra ismeretlen termelő borát, amit a Kézműves Borok Házában vettem, gondoltam, ha Szentesi Józsi nadapi bort forgalmaz, nagy csalódás nem fog érni. Nem sokat tudok Nagy Gábor és Társának a kispincészetéről, csak amit a net elárul róluk, annyit. A honlap alapján azt gondolom, a 2011-es rajnai rizling felvásárolt szőlőből készült; de persze tévedhetek, nem kérdeztem meg a termelőt. Csavarzár, 13-as alkohol, és wachau-i utánérzés. Ez volt az első benyomás. Meg a második is. Kérem szépen, én ezt a bort vakon be merném tenni egy Federspiel sorba - persze fél alkoholfokkal kilógna felfelé, node kóstoló legyen a talpán, aki felugrana, hogy hohó, csalás! De talán még az olcsóbb Smargdok között sem szerepelne rosszul. Tiszta, üde illatok, zöldalma, virágok, nyilván. Acélos savak, minimális szénsavassággal, közepes lecsengés: örömbor. Azt gondolom, hogy elkészíteni, lepalackozni is öröm lehetett, inni mindenképpen az. Nos, kedves emberek, hát ez van. Élvezzék az idei év hátralevő két napját, és előre is boldog 2013-at!

Komment 0 | Reblog! 0 |

A repülő kutya vadembere

Címkék: sör, IPA, USA, Flying Dog

Hát, a poszt címén nem kellett gondolkodni. Flying Dog Wildeman Farmhouse IPA. Semmi sörszaga nincs, na jó, csak egy kicsi, amúgy narancshéj, virágok, ananászlé és a mégis élesztősség. Szájban elképesztő élmény. Gömbölyűen jóízű gyümölcsök kényeztetnek szénsavas frissességtől kísérve, aztán kegyetlenül szétrobbannak és perverzen finom, de annál durvább keserűségbe csapnak át kiitartó és lüktető lecsengéssel. Szigorúan. Aki nem szereti a sört, az el sem tudja képzelni, miről beszélek. Aki úgy általában szereti a sört, mondjuk a Heinekent, az el sem tudja képzelni miről beszélek. De már egyre többen vannak, akik tudják. Ott meg ahonnen ez jön, persze még többen. Craft beer vagy mi. Profin összerakott amerikai kézműves sörfőzde profin izgalmas söre. A promó filmben nincs benne James Bond, helyette inkább a sörben van anyag, elfogadom ezt a kompromisszumot. Az élet csupa lemondás és keserűség. Csakajósör, 850 Ft (0,355 l).

Komment 0 | Reblog! 0 |

Folytatni kell

Címkék: borbár, DropShop, Somló, Szabóvári, juhfark, 2011, 6pont

Van már jónéhány borbár Budapesten, én mégsem gyakran keveredek ilyen helyre, hiszen mert ritkán bármilyenre. Így aztán nem mondok nagyot, ha bevallom: a DropShop  a kedvencem. A hangulat, a borok, a kiszolgálás mindig nagyon rendben volt, így minden alkalommal pozitív élményekkel sikerült tőlük hazaindulnom. Így történt ez múlt csütörtök este is, mikor egy szűkkörűre sikerült nulladik napon Ádám megmutatta a DS2-t a MOM Parkban. Hangulatos lett, kicsit tágasabb a Balassi utcainál: van külön vinotéka és szeparálható kóstolóhelyiség is. A borsor most is kiváló volt: fehérből a Gulfi Carjcanti, vörösből a Feudi di San Gregorio Serpico maradt meg leginkább nyelvem emlékezetében. Kétségtelenül mindenkinek jó hír, hogy Budán is van már egy DropShop. Hogy a folytatásokkal folytassam: hazafelé kaptam egy palack Szabóvári Nagy-Somlói Juhfark 2011-et, amit Ádám jóbarátja mintegy víz(vagy inkább bor)választónak szánt, hogy folytassa-e egyáltalán a borászkodást. A honlapon látszik: eddig nem lehetett őket azzal vádolni, hogy túl korán piacra dobják boraikat. Azok alapján nem tudhatom, mire jutottam volna, ám ezt az egyéves juhfarkot kóstolva egyértelműen a folytatásra szavazok. Alighanem egyetért ezzel jelenleg füzetetlen szabadságát (de bort azért néha) töltő vörös és fehér kollégám, aki ott ült mellettem a DropShopban, majd vasárnap emailben olyan györgykovácsosnak titulálta a Szabóvári-bort. Bizony nekem is ez volt az első korty utáni első gondolatom, a györgykovácsos pedig nálam egyértelműen pozitív jelző. Közepesen intenzív, tiszta és kissé édes hangulatú, körtés, virágos, köves illattal mutatkozik be a bor. Idővel egy kis füstösség is érkezik, de sosem tolakszik előre. Kóstolva markáns, nem hazudtolja meg sem a termőhelyet, sem a fajtát. Juhfarkos, somlói savai határozzák meg a korty érzetét, ízét: nem húznak vagy bántanak, de azért odateszik magukat derekasan. Mindezt civilizáltan, túlzásoktól mentesen, friss citrusossággal és borostás eleganciával teszik, az illatból megismert ásványosság pedig sós kesernye formájában fokozza az izgalmakat, cseppnyi diszkrét tannintól kísérve. Karakteres, finom, jóívású bor, eléri a hat pontot a folytatást pedig megérdemli simán.

Komment 7 | Reblog! 0 |

A Művelt Alkoholista utolsó üzemszerű posztja Szászi Endre Pinceáron kóstolójáról szólt, véletlenül a szerzőt is elég jól ismerem. Szóval inkább nem ismétlem meg most nem túl régi önmagam, hogy miért is szeretem a Szászi-borokat, ám az mindenképp szorosan témába vág, hogy a Kabócás volt mindig is az egyik fő ok. A pince dűlőszelektált, különleges olaszrizlingje eddig csak a 2006-os és 2007-es évjáratokban készült el, Endre ügyel arra, hogy a kezdetben magasra tett lécet le ne verje, nem is beszélve az alulról történő megoldásról. A napokban aztán cseppet nosztalgiából is, előkotortam utolsó palack 2007-es Kabócásomat: most sem csalódtam benne, eddig még sosem. Intenzív, kedves illattal üdvözölt: kandírozott gyümölcsök, ananász, mandarin, a háttérben csipetnyi kréta. Ha szellőzik a megszokottabb napperzselte szalmás, virágos vonal is érkezik lelkesen. Kóstolva elsőre sima és édes gyümölcsös, töppedt aromákkal, aztán kissé cseres, kesernyés, ami kell is hogy száraz és férfias maradjon. Savai épp hogy tartják, lehetnének játékosabbak vagy akár határozottabbak is, alkoholja cseppet túlfűt, de összességében egyik irányba sem billen el igazán, megtartja kényes egyensúlyát. Karakteres, tiszta és jól iható, bár nekem több savval sokkal szimpatikusabb lenne. Nem szabad hagyni túlmelegedni és akkor nem lustul el. Eléri a hat pontot, most is örömet okoz.

Komment 0 | Reblog! 0 |

Megint Ausztria és Fertő-tó, az egyik legismertebb osztrák vörösboros pince. Ennek megfelelően életem talán legkomolyabban vörösboros és nem mellékesen legfinomabb kékfrankosát ittam tőlük - a fenébe is - már több, mint két éve. Mai főszereplőnket az Umathum Haideboden 2009-et viszont egy hónapja bontottuk ex-alkeszekkel, aztán jó szokásu(n)khoz híven kisüvegbe elmentettem a felét, a napokban ennek a másik félnek hágtam a nyakára ezúttal magamban. Tipikus osztrák házasítás: kicsit több mint a fele zweigelt, a maradékon kékfrankos és cabernet sauvignon osztozik. Vannak borok, amelyek már az első kortynál megrészegítenek, mint egy szerelem első látásra. Teljes kompatibilitási mód áll be bor és ivója között. Intenzív, sötét gyümölcsös illat száll fel a pohárból feketeribizlivel, szilvával és egy kis füsttel. Gazdag, csalogatóan mély, alig várom, hogy belekóstoljak. Annak is eljön persze az ideje. Vastag, sűrű szövésű a korty, nagyon jó tartással és ami legalább ilyen fontos, nagyon jó ízzel. Pont olyan, mint az illat ígéri: gazdag, tele van gyümölccsel, mégis rétegzett, mély, nem fullad unalomba. Sav és tannin diszkréten a helyén: utóbbi is van bizony, nem hiába házasult be a cabernet. Tovább figyelve, azt is megállapítom, hogy valami nagyon jó hordót kell, hogy használjanak itt, ő is pont annyit tesz hozzá a koncerthez, amennyire jó ízléssel szükség van. A lecsengés előtt néha cseppet édesbe kezd hajlani, ám még épp idejében érkezik a korda, ahol őt tartják. Élményt adóan élvezetes hét pont, 20 euró környékén telitalálat.

Komment 3 | Reblog! 0 |

Váli Péter a maga örömére kezdett borokat készíteni Badacsonyörsön, ám idővel mások is képbe kerültek. Legutóbb azt olvastam róla, hogy kéknyelűt szüretelt összefogva a szomszédokkal, én meg bontottam egy Válibor Olaszrizling 2011-et ennek örömére. Intenzív, friss, déligyümölcsös, citrusos, picit krétás illatot éreztem a pohárba szagolva. Lehetne akár egy osztrák zöldveltelini is, állapítottam meg örömmel. Kóstolva is erőteljes, lendületes, ízgazdag bor. Savai kissé rusztikusak: nem húznak, karcolnak, de azért nem is finomkodnak. A második félidőre egy kis cseresség is érkezik, mintha a hordó nem kerekítene, simítana, hanem inkább külön utakon járna, saját örömére venne részt a kortyban. Mindennel együtt markáns és szerethető olaszrizling ez, gyorsan fogy. Erős öt pontot simán hoz, a hatoson is gondolkodtam. A Kézműves Borok Házában vettem, ott 2400 Ft-ért kapható.

Komment 0 | Reblog! 0 |

Gut Oggau. Biodinamikus családi birtok a Fertő-tó partjáról, karakteres, egyedi borcsaláddal. Ha megnézzük a címkéket, akkor kiderül, hogy ezt szó szerint kell érteni, hiszen minden egyes bor a család valamelyik tagjáról van elnevezve, és ennek megfelelően az illető képe díszeleg a palackon. Azok a típusú borok, amelyek négy és fél óra és nyolcvanhét kóstolásnyi Mondovino után is felébresztik az embert. Ebben nyilván benne van a meglepő külcsín és a szenvedély is, amivel a pult mögül magyaráztak, ám a borok sem mondhatók a legrosszabb indulattal sem unalmasnak. Ez már régen volt, aztán most nyáron az egyik unokáról elnevezett belépő vörösüket vettem le a Kismarton/Eisenstadt főterén található kiváló borbolt polcáról. Atanasius Rot 2008. Zweigelt és kékfrankos házasítása, a maga 13 eurójával hol van a csúcs kékfrankosuk 70 euró feletti árától? Közepesnél intenzívebb, tiszta és összetett illattal indít. Édesre érett, már-már konyakmeggy, kék szilva, fűszerek, dekadens virágok és feketeerdei sonka. Aztán van, hogy eltűnnek az édes képzetek és simán natúr meggylé dominál egy kis füstösséggel. Változik erre-arra. Kóstolva inkább szigorú arcát mutatja. Kőkemény struktúra kevés tanninnal és húzós savak nélkül. Nem is értem, hogy ha így, akkor hogy. De mégis. Nem egy díszes darab, ám a szerkezet szépségét, puritánságát is lehet élvezni, bár jó néhányan alighanem leperverzeznének miatta. Közepes testű, sűrű szövésű, inkább hosszú, szépen halkuló lecsengéssel megáldott bor. Hízelgés nélkül eléri a hat pontot. Vajon mennyi lenne akkor a drága Bertholdi nagypapa?

A képet a pince honlapjáról vettem.

Komment 0 | Reblog! 0 |

Ismét Frigyes borát iszom és nagyon jól teszem. Józsi hentes miatt mentem a legújabb budapesti plázába, de ha már, akkor kihasználtam a szomszédos Bortársaság nyitási akcióját: egy kedvezményes 3-as Bott Frigyes válogatás mellé elhoztam ajándékba egy Weninger kékfrankost is. Elsőre a rajnai rizlinget bontottam fel, tavasszal még a pincénél egyik kedvencem volt. Pontosabban voltak, ugyanis akkor még két tétel: egy csontszáraz és egy tíz gramm maradékcukros volt. Összeházasítva, palackban sem lettek rosszabbak, sőt. Csalafintán vonzó illat sárgabarackkal és abból készült pálinkával, mandarinnal és annak héjával, ráadásként egy kis édes banános hordófűszerrel, ázott virággal és kővel. Igazi hűha kezdés. Belekortyolva is megmarad a lelkesedés. Elsőre élénk, rizlinges savai hívják fel magukra a figyelmet, nem lehet őket nem észrevenni. Közepesnél nagyobb testét suhanva repítik magasba, mint gyógyszerengedélyek a Bayer árfolyamát. Másodikra tisztasága és citrusos gyümölcsössége ragadja meg a figyelmet, intenzív és élvezetes minden kortya. A lendület és a tartalom végig kitart, talán csak a lecsengést vártam volna az erős kezdés után cseppet lassabban halkulónak. Hét pont és az utóbbi idők legjobb magyar rajnaija a poharamban. Szabó Zoltáné már rég volt sajnos, a nagyra törő Sandahlokat pedig az első futó találkozás óta alaposabban még nem próbáltam fel.

Komment 0 | Reblog! 0 |

Még nyár elején kaptam négy palack bort Berger Zsolttól, Erdőbénye közösségének egyik fő motorjától. Az édes borra csak a napokban került sor, a korábbi kóstolásokkal együtt csokorba írva most kerülnek így posztba. A Karádi-Berger Borászat jó ideje ott van Tokaj fősodrában vagy talán annak egy mellékágában. Nem a legismertebbek ők, de aki jár arrafelé vagy csak boros rendezvénykre, annak muszáj volt már találkozni velük és boraikkal, akár Hegyalja első romkocsmájában. Az én négyesemből a legidősebbnél kezdem: a Furmint 2007 tulajdonképpen birtokbor, a Palandor és Narancsi dűlők termése 85% furmint és 15% hárslevelű. Decens, érett illata kortalan és sokrétű: kis petrolosság, körte, vanília, fűszerek, virágok és mészpor is felbukkan benne. Kóstolva savai élénkek, szerkezete feszes, szikár. A korty nem túl vastag, a gyümölcsök sem tengenek túl benne, mégis a maga rusztikus módján vonzó tud lenni: citrusos, sós aromáival, keménységével, tisztaságával. A Palandor 2009 más karakterű vagy mégsem. Értelemszerűen a Palandor dűlő termése, szintén 85% furmint és 15% hárslevelű. Klasszikusan furmintos illatában túlérett körte és őszibarack tolong az előtérben. Aztán némi édes karamell fűszerez, cseppet nyomul is, végül kevés virágosság bejátszik még. Kóstolva is intenzív, finom, szinte túlzsúfolt a korty. Az alkohol sajnos kilóg: csíp, melegít, közepes testét túlnövi. A savak tartják a lépést, egyfajta rusztikus egyensúly beáll azért. Felszíne kissé cseres, de nem bántó módon. Lecsengése közepes hosszúságú, kissé szárító. Tartalmas, de meglehetősen zúzós darab. Nehéz ezt a két bort pontozni, beskatulyázni, de ha muszáj lenne, akkor erős öt pontot adnék mindkettőjüknek. A 2011-es Dry-ból kapott minta viszont tényleg más, tudatosan eltérő stílusban készült. Furmint és hárslevelű 60/40 arányban, a furmint tartályban erjedt, majd erjedés után az egész tétel tartályba került. Közepesen intenzív, édes hangulatú, hízelgő illatában karamell, mész, virágok és konzerv licsi érkeznek sorban. Mindez azonban egyáltalán nem émelyítő, van benne elég élet és frissesség. Kóstolva is ezt kapjuk: sűrű, gyümölcsös, de nem lomha. Tartalmas, mégis üdítő és jól iható. Nekem kicsit sok benne a cukor, ezért hidegebben jobban tetszett. Szép savai mindenesetre jó szerkezetet adnak neki, a kortyban bujkáló finom sósság érdekesen ellenpontoz. Lecsengése közepesen hosszú, finom. Jóízű, nagyon ígéretes bor. Végül egy édes bort kóstoltam, a 2008-as Selectio aszús fürtök válogatásával készült, 135 gramm maradékcukrával akár ötputtonyos is lehetne. Illata azonban nem árulkodik erről vagy legalábbis nem teszi  egyértelművé a helyzetet. Érett körte, narancshéj egy kis likőrösség és tea – nem annyira édes karakterű bemutatkozás. Kóstolva szépen hozza Tokaj egyediségét: krémes sima felszíne alatt, finom túlérett gyümölcsök sorjáznak, savai nemcsak tartanak, viháncolnak is egy cseppet. Alkoholja meglepő módon érződik, a másik meglepetés kellemesebb: cseppnyi finom sósság a korty második felében. Hat pont. Rusztikus, tiszta borok.

Komment 0 | Reblog! 0 |

Pandora sörei

Címkék: sör, Bors Serfőzde

Az igazi sörök kóstolgatásával sikerült felnyitnom Pandora szelencéjét. Addig járkáltam ezekre a főzdefesztekre meg vásárolgattam csakajósört és speciálisat, amíg azon vettem észre magam, hogy ott állok a sarki boltban és nem bírok választani a legalább húszféle sörük közül. Sikerült megint elkapatnom magam: már nemcsak borban, sörben is sznob lettem. A Beck’s, a Gösser vagy a Soproni 1895 már büdös, híg és rosszízű lett számomra. Persze igazából ez pozitív: így most kevesebb sört iszom, de azok legalább jobbak, cserébe viszont drágábbak és nehezebb beszerezni őket. Bár nem szándékom elvenni az igazi sörbloggerek folyékony kenyerét, mégis régóta terveztem, hogy írok már egy sörkóstolós posztot. Ha pedig már tényleg, akkor olyanról szóljak először, ami, ha nem is minden sarki boltban, de azért ne csak sörfesztiválokon legyen elérhető. A győrzámolyi Bors Serfőzde palackozott nottinghami triója több városban,  Budapesten is több helyen kapható, még a Bortársaság is felvette őket a kínálatába. A címkéket nézve serdülőkorom ZX Spectrum játékborítói sejlettek fel előttem, a söröket kóstolva szerencsére már nem jöttek vissza hasonlóan régi emlékek. A Little John 5,5% alkoholtartalmú, világos ale típusú sör. Kitöltve opálos narancsba hajló borostyán színű, könnyen oszló vékony fehéres habbal. Közepesen intenzív, tiszta illatában mandarint, narancshéjat, friss, ropogós  kenyeret, néha édes, máskor pedig zöldebb fűszereket fedezhetünk fel. A korty visszafogottan szénsavas, de egyáltalán nem lusta. Elegánsan kesernyés, finom, nem nagy testű, viszont tartalmas és jól iható sör. A Tuck Barát 7,7% alkoholtartalmú, félbarna belga típusú ale. Rozsdavörös és barna színű még könnyebben ritkuló fehér habbal. Neki is közepesen intenzív illata van, ami mentes minden zavaró mellékszáltól. Holland kakaó, jeges kávé egy kis belga sörös büdös sajttal. Talán egy picit határozottabban szénsavas, mint a Little John: a nagyobb testhez és alkoholhoz ez jól is áll neki. Gyümölcsös, mazsolás, pörköltes ízű, mégis száraz a korty, finoman adagolt a végére talán cseppet túl határozott kesernyével. A Sherwood Ale barna vagy fekete ale, 6,5% alkohollal. Nagyon sötét, de még nem teljesen fekete színű, múlandó piszkos drapp habbal. Beleszagolva ő sem ugrik ki a pohárból, ha kíváncsiak vagyunk rá mutat kávét, egy kis élesztősséget, néha fel-felüti fejét némi aszalt gyümölcs is. Kóstolva először visszafogott, jól eltalált szénsavasságát, közepesnél alig nagyobb testét vesszük észre, majd érkeznek a gyümölcsök rendesen, édes-savanykás ízű a korty kiváló arányokkal. Nagyon jól eltalált hármassal találkozhatunk: tiszta ízű, izgalmas, de nem extrém, tartalmas, ugyanakkor jól iható sörökkel. Ha valakire szeretném rászabadítani Pandora sörszelencéjét, akkor alighanem ezt a hármast tenném elé ismerkedés, megtérítés gyanánt.

Komment 7 | Reblog! 0 |

Olivier de Languedoc

Címkék: Languedoc, piquepoul, JeanJean, 2009, 5pont

A piquepoul Languedoc egyik őshonos fajtája, neve jellemzően magas savtartalmából eredő csipkelődésére utal. Ugyanabban a három színben fordul elő mint a pinot: tehát van noir, blanc és gris. Nem szégyen, ha nem hallottunk róla, mostanában kezd csak visszakúszni a boros köztudatba. Amúgy sem indult soha világhódító körútra, alacsony hozama és betegségekre való érzékenysége miatt őshazájában is meglehetősen háttérbe szorult. A Picpoul de Pinet részhalmaz: nem meglepő módon Pinet környékéről származik, és a leginkább elterjedt blanc-ból szüretelt eredetvédett fehérbor. Mai főszereplőnk alighanem az egyik legismertebb ilyen, hiszen a fajta wikipédia szócikkében is az ő palackjának képe virít. JeanJean Ormarine Picpoul de  Pinet 2009. Élénk, friss, vonzó illattal mutatkozik be: virágok, grépfrút, citrom és meszesség repkednek a pohárból. Szépen nyílik, van honnan, ugyanis jól lehűtöttem a hátcímkén olvasható instrukció szerint szigorú hat fokra. Kóstolva is élénk, ám másképp mint az magyar szájnak megszokott lehet. Pajkosan játékos, szép savakkal bír, kevés szénsavval megtámogatva, mégis szétterül a nyelven, a száj alsó fertályán marad, mint a lustább, nehezebb borok szokása az. Ám ő nem olyan: remek egyensúlyban van, kiválóak az arányai. Persze nem egy nagy, komoly vagy szálazgatni való borról van szó, egyszerűen csak jóízű, gyümölcsös, finom kesernyével keretezett és friss. Languedoc irsaija. Olivier. Itatja magát és hagyni kell. Mert bizony hiba másnapra eltenni belőle, higgyék el, tapasztalatból mondom. A mosolygós, élvezetes öt pont huszonnégy óra múlva szinte lefolyóért kiált. Ejnye.

Komment 2 | Reblog! 0 |

47 csepp

Címkék: Gizella Pince, hárslevelű, 2011

Borkereskedőktől tudom, hogy néha ráböknek egy-egy hordóra, és még palackozás előtt megveszik a bort. Egyfelelől nekik lesz így egy exkluzív tételük az adott borászattól, másfelől a borász is forgótőkéhez jut, ami főleg a kis pincéknek sokszor a túlélést jelenti. Mindenki nyer, rendben van ez így, távolról szemlélve a dolgokat legalábbis nekem úgy tűnik. A Dropshop ennél tovább ment tavaly, megvalósították a tökéletes tom sawyer-i trükköt. Szerveztek ugyanis egy hangulatos szüretet a Gizella pincéhez: 47 ember lelkesen szedte a szőlőt, ráadásul ezért még fizettek is, majd pedig egy év múlva a munkájuk gyümölcsét meg is vehetik. Karikírozok, nyilván, pláne, hogy a 47 lelkes ember között ott szedtem a szőlőt én is, nem kevésbé lelkesen erről be is számoltam. A munka gyümölcse természetesen Szilágyi Lászlóé, a borbár pedig az exkluzivitás érdekében adta a tokajis palackot, az üvegdugót, a címkét, no meg a marketinget. A héten megvolt a premier is, természetesen nem tudtam rá elmenni - lassan már csodálkozni fogok ha egy boros rendezvényen belefutok önmagamba. De a borász jóvoltából pár hónapja a hűtőmben pihent egy palack 2011-es Gizella 47 Csepp Hárslevelű, amit most gyorsan ki is dugóztam - legalább lélekben hadd ünnepeljek. A Szent Tamás dűlőben termett az alapanyag, érett volt, szépen ki is erjedt, lett is benne 14 feletti alkohol. De igazából ez az utolsó, ami eszembe jut erről a borról. Sokkal fontosabb a lehengerlő illat: sóban eltett citrom jut elsőként az eszembe róla. Aztán valami trópusi növény illata üti meg az orrom, virág-e, vagy gyümölcs: nem tudom. Lendületes savak kísérik a kortyot, talán elsőre kissé még túl lendületesek is - nyugodtan el merek rakni egy palackot pár évre. Bár érdekes, hogy a sav valahol 5-6 gramm között van, a borász szerint a dűlő talaja erősíti a savérzetet; ehhez nyilvánvalóan nem értek. A lényeg, hogy most is zamatos, citrusos a bor, kis kesernyével a végén - így nyugodtan ki mernék bontani még egyet akár holnap is. Lehet persze, hogy akkor már 47 cseppenként innám.

Komment 1 | Reblog! 0 |

Két hely

Címkék: borbár, egykettő, double you

Sorra nyílnak a boros helyek, divatja van ma a borbároknak, és ez a divat nincs ellenemre. Egyikről tudtam, hogy megnyílt, kaptam a megnyitó előtt levelet tőlük, a másikba teljesen véletlenül botlottam bele. Utóbbi az Egykettő Borbisztró és Fröccsliget, a Károlyi Mihály utca 12. alatt. A bisztró még nem nyílt meg, október közepén az is meg fog történni, így a ház belső udvarán levő ligetben fröccsöztem, stílszerűen. Persze a liget igazából egy fedett terasz az Ybl Palota közepén, hangulatát talán a több, mint egy romkocsma, de még nem egy lounge bár képpel tudnám leírni, ha értik mire gondolok. Ha nem, járjanak utána. Ehettem volna is, az étlap szimpatikus volt, de nem voltam éhes, inkább a borlapot tanulmányoztam hosszasan. Miközben egy Vári sillert ittam, megállapítottam: jó ízléssel válogatták össze a borokat. Kifejezetten fröccsnek valókat is mérnek decire, de tartalmasabb borokból is lehet poharazni. Tartalmas a honlap is, és persze aktív a hely a Facebook-on is. Elhatároztam: visszajövök majd még ide. Mint ahogy a Double You névre keresztelt Madách téri borbárba is tervezek még újabb látogatásokat, az első benyomás (nem szándékos szóvicc!) ugyanis pozitív. Egyrészt lehet külföldi borokat is inni; talán már rájöttek, hogy ezt mi kifejezetten értékeljük, szeretünk külföldit is inni. Egyelőre még a külföldi kínálat szűkös, de a bővítési tervek szimpatikusak. Amiben már most is erős a hely, az a hazai választék. A koncepció viszonylag egyszerű: amit a helyi személyzet különlegesnek tart és szeret, az van. Ez azért jó, nekem legalábbis, mert minden egyes borhoz kapok egy sztorit; ugyanis előszeretettel osztják meg azt is a közönséggel, hogy miért tartják az adott bort a kínálatban. Minden bor mögött van valakinek a rajongása, és én szeretem a rajongókat. Személyesebbé teszik a borbári iszogatást. Jó volt látni, ahogy csillog a bort ajánló szeme, amikor egy Wassmann portugiesert ajánl. Vagy épp Pók Tamás kékfrankosát. Nem is nagyon tudtam mellényúlni ezen a helyen sem. Újabb szeretni való borbár, jegyeztem fel. Újabb Facebook like.

Komment 3 | Reblog! 0 |

Hogy szerényen magamat idézzem: Demeter Zoltán vitán felül Hegyalja egyik vezető egyénisége és legjobb borásza, ráadásul szerintem a legprofibb módon kialakított és tálalt szortiment tulajdonosa. Csütörtök este Budapesten személyesen mutatta be 2011-es évjáratának borait a szerencsés meghívottak és villámgyors jelenkezők poharai előtt. A borász szerint a tokaji pezsgő lehet az évtized újdonsága, ahogy a száraz dűlős borok voltak tíz évvel ezelőtt. A Holdvölgy dűlő furmintjából készített pezsgője nagyon fiatal még, három-négy év múlva kerül majd csak forgalomba. Kristálytiszta illata és íze, tartalmassága, apró, kemény buborékjai nekem már most is nagyon tetszettek, kemény savai viszont még tényleg pihentetést kívánnak. A száraz Birtokbor visszafogott, köves, vegetális illatával, hasonló karakterű ízével, arányos szerkezetével és meglehetős díszítetlenségével nem tudom, mennyire lesz alkalmas a pincével ismerkedni vágyók meghódítására. Én már rajongó vagyok, a kérdés nálam nem merül fel. Főleg a Kakas Furmintot kóstolva, ami az este legnagyobb meglepetése volt számomra. A tavalyi év újdonsága, hogy körbekerítették a területet, aminek köszönhetően kiderült, hogy a vadak nagyon értenek ám a szőlőhöz. A korábbi évjáratokhoz képest a dűlő egészen új arcát mutatta: Demeter Zoltán szerint nem is mennyiségben, hanem minőségben hiányzott nagyon a gyümölcs, amit az állatok szüret előtt megettek mindig a Kakasról. Elegáns, friss, gyümölcsös - a 2009-es Vereshez hasonló, nagyon kedvemre való stílusú bor a Kakas. Egyáltalán lepődtem meg, mikor megtudtam, hogy részben tartályban erjedt és érlelődött. A Veres Furmint még egy lépéssel feljebb volt, konkrétan a kóstoló legjobb száraz bora lett nálam. Krétás, virágos, egzotikus gyümölcsökkel teli, mégis elegáns illat, rétegzett, izgalmas, az illatra fűszerekkel, sóssággal és csipetnyi kesernyével rálicitáló korty, remek szerkezet és tisztaság jellemezte. A 2009-es úttörőhöz hasonlóan tartályban erjedt és érett: nagyon hasonlít is rá. Szerintem ennél a dűlőnél a legkevesebb a nyitott kérdés. A Lapis ezentúl hárslevelű lesz, ugyanis a korábbi furmintok bérelt területről származtak. Az újonnan vásárolt terület termése szokatlanul alacsony alkoholú bor készítésének kísérletét kínálta, az alkotórészek azonban számomra nem álltak össze, vele barátkoztam meg legkevésbé. Főleg a korábbi Lapis Furmintokra visszaemlékezve. Az Őszhegy viszont rettentően érdekes kérdés. Lehet-e a sárgamuskotályból a termőhelyet hűen bemutató bort készíteni? A kérdés számomra egyelőre nyitva maradt, ám az biztos, hogy életem legkomolyabb, legkevésbé barátságos és legborszerűbb száraz muskotályát kóstoltam. A löszös talajról származó Szerelmi Hárslevelű érzésem szerint sokkal előrébb tart, mint bármelyik dűlős társa. Vagy csak magas alkoholja és nagy teste miatt tűnik így? Nehéz, tömör illat, gazdag és súlyos korty, itt is próbálkozott harmadrészben tartállyal a borász, ám most úgy érzi, talán jobb lett volna a tisztán fahordós érlelés. A Boda Furmint a családi szőlőből készült gazdag, fűszeres, rusztikus, kissé cseres és alkoholos bor. Széles szerkezetű, felismerhető egyéniség, de nem az én legjobb barátom. A “13 nap együtt” a Becsek dűlőből készült héjon áztatott furmint kísérlet hordómintája következett ezután. Extrém kísérlet: ha a Boda rusztikus, akkor rá valami új jelzőt kellene találni. Éles váltás volt utána a könnyed, friss és kedves édes Birtokbor kövérszőlőből, sárgamuskotályból és hárslevelűből. Nagyon jól iható, arányos és finom darab. A Főbort mostantól Eszternek hívják Demeter Zoltán kilenchónapos lánya után. Korához képest nagyon komoly bor: gyümölcsös, aszaltas, avaros illattal, olajos és élénk, játékos savú nagyon finom korttyal, lenyűgözően hosszú utóízzel. Az este kiemelkedő bora. Zárásként egri szőlőből készült cabernet franc hordómintát kóstoltunk, nekem a testéhez képest zavaróan magas volt az alkohol és sok a hordó, ha már vörös, egy tokaji pinot noirt jobban el tudnék képzelni ebben a sorban. Persze, temérdek még a kérdés, de sok kolléga válaszként is nagyon büszke lenne ezekre a borokra.

Komment 0 | Reblog! 0 |

Mostanában több franciát iszom, előre is elnézést az itthon be nem szerezhető borokért. Jobban mondva de, hiszen az internet könnyedén legyőzi a távolságokat. Az ember csak összekattingat mindenfélét mondjuk egy német webshopban, bankkártyával kifizeti az egészet, rá két napra pedig már csenget is a futár a gondosan becsomagolt pakkal. Így került hozzám mai főszereplőnk is. Francia boros léptékkel nem éppen régi kereskedőház a Hecht & Bannier négociant 2002-ben alakult és dél-francia vörösekre specializálódott. Ez a bor Cotes de Roussillon hat községéből származó grenache, syrah, carignan, mourvèdre és lledoner pelut szőlőfajták borának házasítása. Betonkádban, tradicionális hathektós, illetve hatalmas többszáz hektós hordókban érlelték. Orrunkhoz emelve nem túl intenzív, inkább mély illat érkezik a pohárból. Érett cseresznye, erdei virágok egy kis földdel, nugátos csokoládé és leveshús. Mindenből egy pici, semmi sem tolakodóan egyértelmű. Akár el is mehetnénk mellettük megállapítva, hogy semmi különös nem történt. Kóstolva már jobban magára vonja a figyelmet, sokkal erőteljesebb. Sűrű, koncentrált mégsem nehéz gyümölcsösséggel indít, miközben szépen játszik a nyelven. Kerek, sima felszínű, tartását leginkább szépen érett tanninjainak köszönheti. Az átlagnál melegebb évjárat miatt meglehetősen könnyen adja magát, viszont a korty közepétől kissé ellustul, elveszíti frissességét. Kezd édesedni, karamellizálódni meg ilyenek. Nem fullad unalomba, de azért lehetne izgalmasabb: egy hűvösebb évben alighanem az is. Utóíze kitartó, az alkohol az utolsó pillanatig dicséretesen a helyén marad. Hat pont valószínűleg megvan, tizennégy euró biztosan.

Komment 2 | Reblog! 0 |

Maligánfokra azonos

Címkék: Eger, Orsolya Pince, kékfrankos, cabernet franc, merlot, Százrejtekű, Tehéntánc, 2006, 5pont, 6pont, 4pont

Első Orsolya-boromat az azóta megboldogult Maligán Borétteremben szereztem be, az azóta szintén megboldogult Borbarát 2004-es őszi számának kékfrankos tesztjén felbuzdulva. A cikk bevezetője szerint: két rendkívül szerény, allűröktől mentes birtokocska, az Orsolya Pince és a Szent Andrea Pince játszott iránymutató szerepet a teszten. Azóta sok bor lefolyt a torkunkon, Lőrincz Györgyék méreteit talán már Garamvári Vencel sem pöttömözné le, az Orsolya-borok javát pedig már a Bortársaság polcain is megtalálhatjuk. Visszatérve a múltba: az áhitott négycsillagos Orsolya Kékfrankos 2002 csúnyán elfogyott mire odaértem a Maligánba. Helyette kaptam évjáratazonos Százrejtekűt, benne is van 30% abból az anyagból ajánlással. Hogy cseppet bonyolítsuk a történetet: a Százrejtekűből a kékfrankos idővel átkerült a Tehéntáncba, ami egy nem hivatalos bikavér ugye. (Szóljanak, ha elvesztették volna a fonalat.) Ezen két Orsolya házasítás 2006-os évjáratát bontottam egymás mellé, érettnek számítanak már ők, hiszen a 2009-eseket árulják belőlük most. Az Orsolya Százrejtekű 2006 nyolcvan százalékban cabernet franc-ból, 20 százalékban pedig merlot-ból állt össze. Kezdetben visszafogott, később sem éppen intenzív, szép kék illatába áfonyadzsemet, ibolyát, étcsokoládés vaníliás karikát és egy kis likőrösséget (de nem curacaót) asszociálok bele. Akár még elegánsnak is mondanám. Szájban még ennél is jobban kezd. Feszes szerkezetű: savak a helyükön, tanninja rendben van. Gyümölcsös, sós, picit animális, rétegzett íze érdekes és finom. A második felidőre sajnos homályosabbá válik a kép: az alkohol elszabadul, fűt, ezzel az egész korty egyszerűsödik cseppet. A lecsengés azonban újra szép száraz és rendesen hosszú.  Erős hat pont, karcolgatja a hetet. Nem érezni rajta a kort. Az Orsolya Tehéntánc 2006 kékfrankos, cabernet franc és merlot házasítása. Közepesen intenzív, bőrös, mandulás, meggyes, édes fűszeres illat és egy kis tökmag fogadta orrom a pohárban. Egyértelműen kevésbé elegáns bemutatkozás, mint a Százrejtekűé. Kóstolva is más kategória: hiányzik belőle a feszesség, érezni rajta a korral járó fáradtságot. Tanninja persze kevesebb, hiszen a kékfrankos, viszont savai is kevesebben vannak, pedig a kékfrankos. Alkoholja már kezdettől fogva fűt és külön utakon jár, gazdag, fűszeres ízében kevesebb a sósság. Utóíze hosszú, de nem kifejezetten vonzó. Négy és öt pont között van, ám a Százrejtekű mellett nem tudok érte lelkesedni. Vajon a kékfrankos tehet róla?

Komment 7 | Reblog! 0 |

Valamikor boros botorkálásom hajnalán a sauvignon blanc volt a kedvenc fajtám. Könnyen felismerhető, biztonságosan ismerős illat és íz, akárcsak egy kiadós barrik, amit egyébként soha nem állhattam. Aztán persze eljött az idő, hogy kinőjem a fajtát, legalábbis azt hittem magamról. Komolyabb dolgok kezdtek érdekelni. Néha azért csak belefutottam egy-két érdekesebb, csalánmentes, vágott fűszegény tételbe mintegy figyelmezetetésként, ám én szilárd és hajthatatlan maradtam. Nem érdekelt már a sauvignon blanc. Mondjuk, szinte csak hazai élményekből építkeztem, alighanem itt csúszott el a dolog. Bécsben egy kóstolón aztán rá kellett jönnöm: sokat kell még tanulnom és innom ezt a fajtát is. A fejlődés következő szakaszában, a spirál újabb körében ismét érdekel már a sauvignon blanc. Persze ezt a palackot inkább örömbornak szántam: egy 2012-es dél-afrikai bortól kevesebb, mint 7 euróért nem lenne reális gólzáport várni, ahogy a Real Madrid - Manchester City BL meccs első félideje sem kápráztatott el. Excelsior Sauvignon Blanc-t bontottam a kezdőrúgás előtt: ő már a második idei borom, az elsőt hétvégén a Várban kóstoltam. Az a Taschner Irsai Olivér feledhető, sőt inkább felejtős volt, persze Dél-Afrikának van vagy félév és meg nem mondom mennyi napsütéses órányi előnye. Részben tipikus, a sztereotípiákhoz képest viszont komplex és nem túl intenzív, érett sauvignon-os illattal nyit: kosárnyi déligyümölcs, friss citrusosság és egy kis hűvös meszesség köszön orrunkra. Szájban gazdag és lendületes: zamatos, érett gyümölcsök, többek között egres vezetik az ízt, cizellát pedig egy csepp izgalmas sósság csempész a kortyba. Határozott de nem túlzó savai boldogan futkároznak nyelvünkön, némi széndioxidos csipkedés teszi még játékosabbá az élményt, pedig a teste sem mondható vékonynak. Egészen meglepődtem, milyen hibátlan, jó kis bort kaptam a pénzemért. Ahogy ilyen fordulatos második félidőre sem számítottam: három Real és két City gól, az összesen öt, a bor is megér minimum ennyi pontot. Még szerencse, hogy nem a Milan - Anderlecht gól nélküli döntetlent néztem meg.

Komment 1 | Reblog! 0 |

Tokaji lösz otthon

Címkék: tokaj kikelet, furmint, 2011, lösz

Boros szempontból erős hetem lesz - gondoltam hétfőn. Szerdán felugrom a Tokaji Lösz Arcai 2012 kóstolóra, csütörtökön Borfesztiválozok. Amikor szerdán fél hétkor még a munkahelyemen voltam, már sejtettem, hogy másnap tényleg be fog törni a komoly, ámde annál rövidebb hidegfront. Utóbbi rendezvényt meg sem kísérlem itthoni körülmények között reprodukálni, eddigi tapasztalataim alapján 30-40 bort kéne bontanom, 15-20-ra illene is emlékeznem is, és éjfél körül muszáj lenne töki pompost ennem. Így inkább bontottam egy löszön termett bort. Azért azt még elmesélem, hogy nekem a Tokaji Lösz Arcai programról valamiért a melegfelvonulás jutott eszembe: egy rendezvény, ahol a markáns arculattal rendelkező kisebbség vonul fel. Tulajdonképpen várom az ellentüntetést: mikor jönnek a dácitosok, a riolit tufások,az andezitesek, az agyagosok? De vissza a borhoz, ami egy 2011-es Kikelet Furmint volt, a Farkas dűlőből. A Kikelet pince nekem mindig is Tokaj eleganciájáról szólt, Stephanie borai könnyedek, színesek, játékosak. Most sem kellett ezen a sztereotípiámon változtatni. Intenzív zöld almás, körtés, grépfrútos illatú ez a bor - valahogy a grépfrút a legtöbb Kikelet borban benne van, jegyeztem meg magamban. A korty is hasonlóan gyümölcsös, kicsit sós lecsengésű. Az alacsony alkoholt élénk, de nem túlzott savak kísérik; nálam ezek az elegáns, friss furmint stílusjegyei. Hogy ebben mennyi a lösz, és mennyi a szőlész-borász házaspár munkája, na azt nem tudom. Talán jövőre ennek is sikerül majd utánajárnom.

Komment 0 | Reblog! 0 |

Hétvégén Főzdefeszt

Címkék: Főzdefeszt, sör, programajánló

Ahogy egy hete már említettem, a legnagyobb és megkerülhetetlen borfesztivál, a budavári mellett egy kisebb (bár nem kicsi), de annál hangulatosabb, izgalmas sörfesztivál is lesz Budapesten ezen a héten. Péntektől vasárnapig olyan igazi söröket lehet majd a Józsefváros szépen felújított palotanegyedében iszogatni, amelyeket nem emelhetünk le a sarki éjjel-nappali vagy bármelyik hipermarket polcáról. Ezeknek a söröknek illata, íze sőt struktúrája van, még ha nem is mindegyik tökéletes vagy mindenkinek finom. A sörök mögött emberek és történetek vannak, receptek és alapanyagok határozzák őket meg, nem pedig reklámkampányok, címkék és promóciók. Sörben is (újra) van kézműves, sőt már kezdik is másolni, kiüresíteni az elnevezést. A sörforradalom fesztiváljára a belépés ingyenes, a sörökért pedig egyszerű magyar forinttal lehet fizetni. Estére jól be szokott sűrűsödni a tömeg - tapasztalatból mondom, ez ugyanis már a negyedik Főzdefeszt - aki kényelmesebben inna, az jöjjön kora délután, elvben déltől már nyitják a csapokat. A fesztivál honlapja végre frissült, így a legfontosabb információk, sőt a kóstolható sörök listája is elérhető rajta. Ez bizony a korlátozott folyadék és alkohol befogadóképességem miatt elengedhetetlen tervezéshez is szükséges. Kis cédulára vésett bevásárlólistával szoktam elindulni, ha mindet kipipáltam, tudom: ideje hazamennem. A Békésszentandrási Sörfőzde Ogre Sörével kezdek majd: ez állítólag egy rendesen megkomlózott cseh típusú ivósör, ami az internet erejét hirdeti, utána persze a cseh vendégsörök valamelyike jöhet. A skót sztár poszt punk főzde Brewdogtól mindenképp megnézek valamit, nagy eséllyel ott akár át is térhetek harsányan, gyümölcsösen keserű kedvenceimre az IPÁ-kra. Az eddigi legjobb magyar india pale ale a legjobb sörbolt Kővári Gergelyének Grabanca komoly kihívóra találhat, ugyanis Majoros Gábor a Csobánkai Serfőzdében megalkotta sajátját. A Grabanc búza változatát, a Freaky Wheaty-t is meg kellene vizsgálnom, a sötétek közül pedig legalább a fesztivál névadó russian imperial stout-ját, a szénfeketének és méregerősnek ígért dühöngő fenevadat az Angry Beast-et. Aki nem szereti a sört, annak sem kell otthon maradnia: lesz meggyes, szilvás, banános, tökös, konyakmeggyes és keserűcsokis cucc is. Műanyag pohárba csapolnak, ezért én majd fogom kis háromdecis korsómat és azzal indulok a Mikszáth térre. A szlovákok már a spájzban vannak.

Komment 0 | Reblog! 0 |

Már említettem, hogy a balatoni nyaralás szerves része az életemnek. Rendszeresen kirándulunk is a tó körül, mégis valahogy az utóbbi 15 évben nem jártam Keszthelyen. Ezt most nyár végén pótoltuk: a Festetics kastély pont olyan, mint volt, nyílt egy vadászati múzeum, benne modellvasút kiállítással - gyerekbarát hely, jól éreztük magunkat. Természetesen az éttermi választék a szokásos: borzasztó halászlé, pizzák; de nem morgok többet. Van viszont a sétáló utcában egy borbolt, Pampetrics Györgyé, aki okosan válogatja össze a balatoni borokat, meg persze teszi ezt az ország többi részéről is. Vettem hirtelen felindulásból két palackot, a napokban el is fogyott mind a kettő. Elsőként a 2011-es Laposa Szürkebarát nyílt ki. Ambivalens a viszonyom Laposáékhoz. Amíg Laposa József felügyelte a családi pincét, rajongó voltam. Hosszan érlelhető, markáns rizlingekre emlékszem, meg éneklésbe torkolló pincelátogatásra. Aztán jött az új generáció, Bence, és változott a koncepció. A borok könnyedebbek, egyszerűbbek lettek, változtak a címkék, fiatalosabb lett a dizájn. Az első találkozásom az új világgal nem volt meggyőző, azóta igazán komoly Laposa bort nem ittam, ez valószínűleg az én hibám. De az élet azóta is zajlik a birtokon; a a beruházó és a család között kitört viszály ellenére jönnek az újabb borok. Ez a szürkebarát például csavarzáras palackban jött, bontás után pedig a virágos rét áradt belőle. Nagyon könnyed bor, ha jól rémlik 13 alatt maradt az alkohol, ezt mondjuk nem bántam. Bántam viszont a kissé nyers, harapós savakat, a korty végi túlzott kesernyét. Összességében persze nem volt gond a borral, de hogy magamat idézzem: "Technológiailag hibátlanul elkészített [...]. Önmagában sem a badacsonyiság, sem a [fajtajelleg] nem jön át a boron". A másik bort készítő pincének viszont csak a nevét ismertem, azt sem túl rég óta. A 2011-es Folly Budai Zöld jó ismerkedésnek bizonyult az elsősorban arborétumáról ismert pincével. A budai zöld leginkább a kéknyelű porzójaként ismert, ezért nem meglepő, hogy Badacsonyban a legelterjedtebb. Neutrálisnak, keménynek tartják a belőle készült bort - szerencsére az általánosításra többen is rácáfolnak, hirtelen Váli Péter budaija ugrik be, ami egy kellemesen gyümölcsös, fröccsözéshez remek választás volt idén is. A Folly bor hasonló pályán mozog. Egyrészről visszafogott, köves-virágos illatú bor, másrészről meszes, könnyed, zamatos örömbor. Megkockáztatom: benne van a badacsonyiság is a palackban, és még akkor is érezhető, ha szódát adunk hozzá. Ha az ember nem figyel oda, hamar a végére jár. Nem is baj ez. (Érdekes egybeesés, hogy a cikk írásával párhuzamosan a GM is pont felfedezte a pincét.)

Komment 0 | Reblog! 0 |

Kezdetben azt hittem, hogy a titokzatos Langa család garázsában készülhetett ez a bor, ugyanis a webshop szerint a Pagos Familia Langa borászat terméke, ám a címkén ennek nyomát sem találtam és a családi pincészetről sem sikerült semmit fellelnem a neten. A hátsó címke viszont azt állítja, hogy a Majuelos de Espana nevű egész Spanyolországot behálózó társaság készítette, akik - nem túl közlékeny honlapjuk szerint - régi szőlőültetvények megmentésének és felvirágoztatásának szentelték magukat. A bor Calatayud környékéről származik, a társaság embere ott Cesar Langa ötödik generációs borász, tehát innen a Langa Familia. Rejtély fele megoldva, a garázs marad legközelebbre. A hátcímkéről azt is megtudtam, hogy a szőlő a család  környező hegyekben található évszázados ültetvényein termett, alacsony hozammal és kizárólag helyi fajtákból készült: 50% aragon, 30% carinena és 20% provechon alkotja. Bevallom, egyikről sem hallottam korábban: az elsőt inkább tartománynak, a másodikat meg sportautónak mondtam volna. A sikerhez szükséges kulcsszavak mindenesetre ott vannak. A webshopot böngészve egyébként az keltette fel a figyelmem, hogy francia és magyar hordókban érlelték, szűretlen, 90 Robert Parker pontot kapott és 9 eurórért mérik. Megrendeltem, hamar fel is bontottam. Mediterrán sötét szín fogadott, elég volt beleszagolni, hogy feketére fesse a nyelvem. Meglehetősen intenzív, kedves, nem túl bonyolult illata van. Szuperérett cseresznye, virágok és egy kis mentás fűszeresség keveredik benne. Szájban vastag, áradó gyümölcsösséggel, édesen hízelegve kezd, végül mégis sikerül megúsznunk szárazon. Köszönhető ez annak, hogy savai nem lusták, akiket aztán még túl is licitálnak kissé kemény tanninjai. Félidő után cseppet szárítanak, de azért nem kell szájtépésre gondolni. Alkoholja magas (14,5%) de nem lóg ki belőle. Igazi örömbor: nagyon finom, jól csúszik és elég intenzív ahhoz hogy sokféle étel mellett megállja a helyét. Hat pont, bőven háromezer alatt simán megéri a pénzét.

Komment 0 | Reblog! 0 |

Önéletrajzi elemekben bővelkedve el kell mesélnem - szerénytelenül -: szombat óta kétszeres borlovag vagyok, nagy megtiszteltetés ez nekem. Először Tokajban kaptam szép nagy medált és oklevelet, még 2004-ben, most meg Egerszóláton dupláztam, ezúttal palást és sapka is járt az elismerés mellé, az eseményről készült tréfás fotókat ezen a linken tekinthetik meg. A két új lovagtárs Kovács András István, akit a blogszférában leginkább innen ismerhetnek, és Kis-Tóth Lajos, az egri Eszterházy Károly Főiskola rektorhelyettese. A figyelmes szemlélő a fényképeken felfedezheti többek között Lőrincz St. Andrea Györgyöt, Gál Lajost és Hangácsi Csabát, hogy csak a Szóláthoz így vagy úgy kötődő termelők legjavát, egyszersmind írásaink rendszeres szereplőit említsük. Az a szomorú igazság, hogy eddig még soha nem jártam az egerszóláti olaszrizling-fesztiválon - az Aranytőke borszemlén többször is -, ideje volt. Kissé talán rusztikus esemény ez, olyan, mint egy jó falunap, de ez így rendben is van, csak az a szeptember 1-jéhez képest embertelen 33 fok ne lett volna. Estére szerencsére visszavettek a fűtésből az illetékesek, így a Brezovay kastélyban összehozott borszalonon barátságosabb körülmények között lehetett jönni-menni-kóstolgatni. Elég rendesen végigmentem a hatborászos felhozatalon, és nagyjából három dolog volt, amire felkaptam a fejemet. Hogy a St. Andrea tizenegyes Boldogságosa és Örökkéje, valamint kilences Hangácsa nagyszerű lesz, abban meglepetés nincsen. Némiképp váratlanul ért viszont, hogy milyen jó formát fut Hangácsi Csaba kétezerhatos medocja - vagy hogy kell most nevezni ezt a fajtát -, ami korához és tizenhatos szeszéhez képest nem kevés gyümölcsöt, tisztes struktúrát és finom harmóniát mutatott. Nála is jobban ízlett Rabóczki Attila - az országosan még nem ismert egri termelőt egyszer már megdicsértem olaszrizlingjéből kifolyólag - kilences merlot-ja. Annyira, hogy szermányoltam belőle egy üveggel - kétezer forint ellenében -, amit ki is bontottam hétfő este. A mély szín és a dús, kávés-gyümölcsös illatok után ízben bontakozik ki igazán a cucc: telt, sűrű, krémes, mégis élénk és jó savú bor, egyensúlyban van mindene, tartalmas és remekül iható egy füst alatt. Meg kell most már jegyezni ezt a Rabóczki nevet tényleg.

Komment 0 | Reblog! 0 |

Jövő héten már kezdődik is a borfesztivál a Budai Várban, ahol rengeteg kiállító és még annál is sokkal rengetegebb látogató lesz. Aki kisebb tömegre és valami szűkebb tematikára vágyik, az szerdán a tokaji lösz arcaival ismerkedhet a közelben a magyar Borok Házában. Ha pedig már végleg telítődtünk a borokkal, kézműves sörökkel kúrálhatjuk magunkat hétvégén a negyedik Főzdefeszten a Mikszáth tér környékén. Azonban ez a jövő hét, talán szólunk is még egyszer, hogy el ne felejtsék, most viszont még erről a hétvégéről szeretnék szólni, ugyanis a kedvenc szabadtéri borfesztiválomat tartják Szentendrén a Skanzenben szeptember 8-án és 9-én. A nagy fesztivál előfutára: az előzenekar, ami lenyomja a főműsort. Huszonhárom borászat friss levegőn, szemet gyönyörködtető környezetben, tolerálható népsűrűség mellett, barátságos hangulatban. Ott lesz Karner Gábor és Losonci Bálint a mátrai tőkésektől, Légli Géza, a Folly Arborétum, illetve Szabó és Fia a Balatonról. Takács Lajos, Fekete Béla bácsi és a Dénes Hegybirtok Somlóról, Maurer Oszkár a Vajdaságból, a tokaji hölgyek különítménye a Bott, Kikelet és Nobilis pincéktől kiegészítve a Dorogi testvérekkel, a Breitenbach és az AZ Nektár Pincével. Bősz Adrián, Vesztergombi József, a Posta Borház és a Dúzsi Pince Szekszárdról érkezik, Garger Imre Vaskeresztesről, a Planina Borház Mohácsról, a Pontica Pince Mórról, a Gál Tibor pincészet pedig Egerből. A részletes programról és egyebekről a skanzen honlapján olvashatnak.

Komment 2 | Reblog! 0 |

Címkék

2005, 2006, 2007, 2008, 2009, 2010, 2011, 2012, 2HA, 3pont, 4pont, 5pont, 6pont, 7pont, 8pont, Ausztria, Badacsony, Balaton, beköszöntés, borbár, Bors Serfőzde, borünnep, Bott Frigyes, budai zöld, Burgenland, Bussay, cabernet franc, cabernet sauvignon, Calatayud, carignan, Csopak, cuvée, demeter zoltán, Demeter Zoltán, double you, DropShop, Dél-Afrika, Eger, Egerszólát, ego, egykettő, Elfenhof, Erdőbénye, Excelsior, export, Familia Langa, federspiel, fehér, Flying Dog, Folly , Franciaország, furmint, Főzdefeszt, Gizella Pince, grenache, Gut Oggau, Hangácsi Csaba, Hecht & Bannier, hilltop, hárslevelű, IPA, irsai_olivér, JeanJean, juhfark, Karádi-Berger, kékfrankos, kövérszőlő, Languedoc, Laposa, lledoner pelut, lösz, Lőrincz György, merlot, mourvèdre, Muzsla, nadap, Nadap, nagy gábor, Nyakas Pince, olaszrizling, Orsolya Pince, Ott Bernhard, Pieza El Coll, pinot blanc, piquepoul, programajánló, Pécsely, pócz, Rabóczki Attila, radovin, rajnai rizling, Roussillon, rozé, Ruszt, Ráspi, Római part, sangiovese, sauvignon blanc, Schieszl, skanzen, Somló, Sopron, Spanyolország, St. Andrea, syrah, Szabóvári, Szent György-hegy, Szentendre, Szentesi, szepsy, sziget, Szászi Endre, Százrejtekű, szürkebarát, sárgamuskotály, sör, Tehéntánc, Tokaj, tokaj kikelet, Umathum, USA, Válibor, vörös_és_fehér, Wagram, Weingut Maurer, Weinviertel, WineLife, Zala, zweigelt, zöldveltelini

Hirdetés

Utolsó kommentek

Iszunk a Facebookon is